2nd Chapter

Életemben egyszer szegültem ellen a szüleimnek, s abból lett ez, ami most van…. Se ételem, se szállásom…

 Tornacsukám placcsogó hangot adott ki, mire elmosolyodtam s boldogan sétáltam be egy réginek tűnő parkba. Mielőtt beléptem volna, hamar rápillantottam a kapu fölött lévő táblára s elképedve jöttem rá, hogy az vadonatúj!

-Styles Park…-suttogtam elhaló hangon majd beljebb léptem, s úgy tettem, mintha nem érezném az emberek átható pillantásait, amit felém sugalltak. Hátam borsódzott a sok rosszalló pillantástól, ami kintről befele jött, mert bent a parkban rajtam kívül senki sem tartózkodott.

 Hitetlenkedve vettem észre, hogy a park kihalt. Nem zöldellt a pázsit, a madarak nem csiripeltek, s ettől a maradék hangulatom is elszállt. Erőtlenül, éhesen és csalódottan ültem le egy fa tövébe. Fejemet térdeimre hajtottam, majd szemeimet behunyva élveztem a csendet. Ki ne élvezné azt, hogy nyugodtan gondolkozhat? Engem kivételesen zavart, kirázott a hideg, hátamon s karjaimon végigfutott a lúdbőr.

 Ismét úgy éreztem, mintha valaki bámulna, de nem törődtem vele, hanem inkább visszagondoltam a régi időkre…

*Visszaemlékezés*

 Rövidnadrágom vizesen tapadt combjaimra, miközben testvérem szakadt a röhögéstől, mivel ő öntött nyakon egy vödör jéghideg vízzel.

-Csak tudnám miért vagy ilyen?-majd tettetett haraggal hátat fordítottam neki.

-Tudod, amikor anya s apa fiatal volt, egyet gondoltak s bumm…megszületett Cooper.-ölelt át hátulról, majd adott egy bocsánatkérő cuppanós puszit.

-Miért vagyok  mindig ilyen megbocsájtó veled…-sóhajtottam fel, mire elnevette magát s újra nekikezdett magyarázni.

-Tudod azért vagy ilyen, mert valaki nekem is meg kell bocsájtson…-gondolkodott el-…hisz én vagyok Szuperszexy Cooper Havasy.-húzta ki magát, majd mikor nem bírtam tovább elröhögtem magam.

-Egós!-nyújtottam rá a nyelvem, mire állkapcsával elkezdett csattogtatni utalva arra, hogy leharapja.

-Én?-háborodott fel, majd lökve egyet rajtam beleestem a medencébe.

-Cooper Havasy…-jöttem fel a víz felszínére-…ezt még megkeserülöd.-fenyegettem meg.

*Visszaemlékezés vége*

 Sós könnyeim ismét ellepték arcomat, de itt már nem szégyelltem, hisz senki sincs itt, senki sem lát.

Ironikusan felnevettem magamon, hisz csak én lehetek ennyire hülye, hogy semmi nélkül nekivágok London-nak.

-Nocsak-nocsak…-suttogta valaki a fülembe-…mit keres itt egy ilyen ártatlan leányzó?-harapott bele a fülcimpámban s itt tudtam, hogy nagy bajban vagyok.

-É-én..cs-csak..-dadogtam-ez egy park.

-S milyen park, hmm?-kezeivel hirtelen lefogta sajátjaimat, s érdesen felnevetett.

-Va-valami Styles p-park.-féltem, nem is keveset.

-Hmm…-hümmögött, majd vállára dobott, s elindult a park közepéhez.

-Mégis kinek képzeli magát?-ordítottam torkom szakadtából.

-Zayn…-dörmögött negédesen-Zayn Malik.

-É-és mit akar ve-velem…-csuklott el a hangom.

-Óó…ne aggódj…-nevetett fel hangosan-…a főnök örülni fog neked.

-Mégis k-ki a főnököd??-remélem nem valami gengszter, hisz ez a Zayn fickó barna bőrével, tetkóival és modorával, terroristának tippeltem.

-Mi v-vagy t-te? Terro-terrorista?-torkom kiszáradt, rekedtes hangomtól megijedtem.

-Áá...terrorista nem vagyok…-kuncogott- Inkább London egyik leghíresebb gyilkosa, emberrablója.-csapott a fenekemre majd belépett egy óriási házba velem együtt.

-Megjött a kaja?-ordította valaki.

-Nem…-nevetett fel-itt van Ő?

 A válasz egy nem volt, mire Zayn feltrappolt az emeletre s bezárt egy sötét szobába…

Mi lesz velem…

Na itt lenne a második rész,remélem tetszik…s kapok néhány komit is!

Deea..